Csíki Kamarazenekar Egyesület

.A 2001-ben alapított Csíki Kamarazenekart mára az ország legkiválóbb zenekarai között tartják számon.

2001 júliusában egy egyetemi diákokból összeállt vonós kamarazenekar játszta első koncertjét Csíkszeredában, Szőnyi Zoltán, marosvásárhelyi zongoraművész, karmester pedagógus ösztönzésére és vezényletével. A koncert akkora sikert aratott, hogy a zenekar azóta nemcsak helyi rendezvények rendszeres fellépőjévé vált, hanem mostmár, mint a Csíki Kamarazenekar, saját évadot is indított.

2002-től a zenekar külföldi meghívásoknak is eleget tesz. Hangfelvételeikből már több alkalommal is műsorra tűzött a budapesti MR1-Bartók Rádió és a Marosvásárhelyi Rádió.

Az alkalmi támogatásoknak köszönhetően, a kamarazenekar gyakran teljes létszámú szimfonikus zenekari együttesként lép fel, de a kezdetekre emlékezve, megtartotta az eredeti Csíki Kamarazenekar nevet.

2006 őszén meghívást kapott az együttes a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagytermébe. A Duna Televízió dokumentumfilmet készített az együttesről, amelyet azon év november 18-án mutattak be, amelynek címe: „Csíkszereda és Salzburg muzsikája” – A Csíki Kamarazenekar hangversenye a Zeneakadémián.

2008 óta a zenekar évente több mint 6 nagyzenekari koncertet ad, és mellette számos más klasszikus zenei eseményt támogat, szervez és éltet. Ilyen közülük a mára már nemzetközi hírnévnek örvendő Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely 2019-ben ünnepelte 39 éves évfordulóját, a 2017-ben indult Őszi Zongoraestek illetve jogutódja, az Őszi Kamarazene Estek, és a “BonBon Matiné” ifjúságnak dedikált leckehangversenyek sorozata.

web: http://csikorchestra.ro/

Facebook: Csíki Kamarazenekar