Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika

2021. július 08.
Dunajská Streda, SK
ID:
88

A Pósfa zenekar nevét Gelle egyik kisközségéről, Pósfáról kapta, ugyanis itt él a zenekar alapítója, Iván Lajos. A zenekar tagjai: Iván Péter – hegedű, Iván András – brácsák, Iván Zoltán – klarinét, tangóharmonika, Gólya Márton József – cimbalom, Álló István – nagybőgő. 2010 óta számos kulturális rendezvényt gazdagítottak zenéjükkel nemcsak a Felvidéken, hanem határainkon túl is, mint például Magyarországon, Csehországban, Erdélyben, Macedóniában, Görögországban, Spanyolországban, Szicíliában, Franciaországban és Brazíliában. 2013- ban a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny megzenésített versek kategóriájában aranysávos minősítést szereztek. 2016-ban elnyerték a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díjat, mint az év legjobb hagyományőrző zenekara. 2017-ben a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában bizonyultak a legjobbnak.